Titokban és nyilvánosan is azt reméltem, hogy Anyucikám felteszi a blogra azt a rengeteg képet, amit készített rólam, de nem. Azért nem adom fel (egészen) a reményt, és elmondom nektek, hogy tegnap nagyon megszidtak. Igazán nem értem, miért. Nagyim, amikor elmegy a boltba, vagy valahová, mindig betesz a Klára nagynéném szobájába, és rámcsukja az ajtót. De én ki tudom ám nyitni úgy is, hogy ne vegye észre, és k tudok surranni, mielőtt még becsukja az ajtót. Így is tettem, és egyből leszaladtam a földszintre, ki az udvarra, pont jött egy nagy kutya. Mi az nekem, ha már szaladtam, szaladtam még jobban. Az udvaron voltak gyerekek, néha játszom velük, meg sétáltatnak is. A nagyim mondott nekik valamit, és odajöttek megsimizni, és meg is fogtak. Odaadtak a nagyimnak, aki visszacipelt, és azt mondta rossz cica vagyok. Meg is sértődtem, és amikor jött visszafelé, úgy ordítottam az erkélyről, hogy csak az nem hallotta, aki nem akarta.